Rétes, napközis tea és a csodás, mindent
beborító fehérség. Az alföldi latyakos telek után végre belegázolhattam a hóba.
Már szombaton eldöntöttük, ha vasárnap
havazik, bizony korán kelünk és indulunk Normafára. A fogaskerekűben ugyanazt
szeretem, mint a HÉV-ben: a retro érzést. Mondjuk azt megnézhettem volna, hogy
a fogaskerekű nem ott áll meg, ahová a 21-es busz is visz, amivel ősszel
vágtunk neki a túrának, így még egy kisebb séta várt ránk, mielőtt elértük
volna a csúcsot. Nem baj, így még jobban esett a legendás rétes a Normafa
rétesből és a forró tea, ami pont olyan ízű volt mint a kedvenc teám, amit a
napköziben adtak. Kezemben a gőzölgő finomságokkal nézni a vakító fehérséget és
a szánkózó gyerekeket a tél elengedhetetlen kellékei.
Az utóbbi években Szegeden nem igazán
maradt meg a hó, így élveztem, ahogy végre ropog a talpam alatt. Ahogy
hazaértünk, meg is néztem a Fortepan online archívumában, milyen régi
felvételeket lehet találni a Normafáról, hiszen mindig szeretem elképzelni,
hogy mi lehetett ott, ahol épp járok 80 vagy 100 évvel ezelőtt. Nemrégiben
olvastam például, hogy sok nő itt próbálhatta ki először a téli sportokat,
amikor már elfogadott volt, hogy ők is sínadrágot húzhassanak.
Mi se gubózzunk be a jó meleg szobába, mozduljunk ki, élvezzük a havat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése