2017. november 29., szerda

Süssünk epres kalácspudingot!

A nyár ízét hozhatjuk vissza egy igazán retro finomsággal, az epres kalácspudinggal. Persze, más gyümölccsel is működik, ami éppen van a fagyasztóban.

 Vajon mit csinálnak a nagymamák a szikkadt kaláccsal? Az biztos, hogy nem dobják ki, inkább egy kis lekvárral ínycsiklandó desszertet varázsolnak belőle. Én általában eperrel készítem, ugyanis rengeteg terem a szüleim kertjében, így télen is szép számmal akad a fagyasztóban eper, a polcokon pedig sorakoznak a szinte egész gyümölcsöket tartalmazó eperlekvárok. De csinálhatjuk málnával, barackkal, sőt a boltban kapható mirelit erdei gyümölcs keverékkel is. A bolti lekvárt azonban kerülném, én még nem találtam olyat, ami felvenné a versenyt a sajátunkkal. Ha nem szeretnénk főzni, a piacokon szinte végtelen számú házi lekvár közül válogathatunk, és tölthetjük fel az éléskamránk polcait.




A legtöbb receptben a masszát, melytől a desszert megkapja a jellegzetes állagot, a kalácsok tetejére locsolják. Én ezt nem igazán szeretem, mivel így általában maradnak szárazabb kalácsrészek. Ehelyett minden szeletet beleforgatok a tejes keverékbe pont úgy, mintha bundáskenyeret készítenék.

Kalácspuding 

Hozzávalók: 
• 1 darab szikkadt, nagyjából 40-50 dkg-os kalács
• eperlekvár
• 25-30 dkg fagyasztott eper
• 4 dl tej • 2 evőkanál cukor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 1 dl habtejszín
• 10 dkg vaj + a kenéshez
 • 4 tojás

Elkészítés: 
Kenjük ki a jénai tálat egy kevés vajjal, majd melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A tejet és a vajat melegítsük fel együtt, hagyjuk, hogy egyneművé váljanak. Tegyük bele a villával enyhén felvert tojásokat, a cukrot és a habtejszínt. Állítsuk össze a kalácspudingot úgy, hogy egy kalácsszeletet beleforgatunk a keverékbe, majd helyezzük a jénai tálba. Mindkét oldalára tegyünk egy-egy kanál lekvárt. Tegyünk így minden kalácsszelettel, közéjük és a tetejükre pedig szórjunk a fagyasztott gyümölcsből. Ha tele a tál, tegyük az előmelegített sütőbe nagyjából 25 percre.

Tipp:
Ha még extrábbra szeretnénk a pudingot, akkor a máglyarakáshoz hasonlóan készítsünk a tetejére tojáshabot. Ezesetben ne az egész tojásokat tegyük a tejes keverékbe, hanem csak a sárgájukat, a fehérjét egy kis kanál lekvárral együtt verjük kemény habbá. Amikor már 15 perce sül a kalácspudingunk, vegyük ki és tegyük a tetejére a habot úgy, hogy kis csúcsokat csinálunk a tetejére. Tegyük vissza a sütőbe addig, amíg meg nem pirul.

2017. november 28., kedd

Első felfedezésem: a szentendrei forrócsoki

Kávézókat, mindenféle finomságokat próbálok ki, felfedezem Budapest mindenki által ismert és rejtett zegzugait is. Négy hónapja költöztem ide, azóta szinte minden hétvégén kirándulok. Most elárulom, hol a legfinomabb a forrócsoki Szentendrén, ami a téli kényeztetés elengedhetetlen kelléke. A felfedezéshez segítségem is van, méghozzá egy nem mindennapi útikönyv, a Török Sándor által írt Budapest Könyv. 

Miután túl voltunk a meglehetősen nehéz albérletkeresésen és beköltöztünk új otthonunkba, egyik első budapesti hétvégénken felültünk a HÉV-re és Szentendrére kirándultunk. Az idő szinte tavaszias volt így a gyönyörű napsütésben róttuk a macskaköves utcákat. Épp jazz és borfesztivál volt, mi mégis valahogyan az Édeni Édességek Boltját szúrtuk ki. A kis üzletbe lépve úgy érezhetjük magunkat, mintha egy múlt század eleji édességboltban lennénk, a belső szobában egy pici kávézó kapott helyet. Letelepedtünk a kis asztalokhoz, néztem a kívánatos, kézzel készített bonbonokat, és rendeltem egy fűszeres forrócsokit. Mondanom sem kell, egy ilyen édesség bármilyen környezetben különleges élményt lett volna, de ebben az aprócska üzletben még nagyobb gasztronómiai élményt nyújtott.
A Dumtsa Jenő utcában található kis csokiboltban lehet kapni többek között kimérős teafüveket, és mindent, ami ahhoz kell, hogy otthon is minőségi édességeket készítsünk. Én például karamellás csokiforgácsot vásároltam, ami még inkább megédesíti a reggeli kávémat. Mivel az Édeni Édességnél elköltött néhány édes pillanat kellő erőt ad ahhoz, hogy nyakunkba vegyünk a települést, ne ragadjunk le, hanem a kulináris élménnyel felvértezve, fedezzük fel a templomokat, sétálóutcákat és csinos kis éttermeket. Legközelebb advent idején látogatok majd Szentendrére, ebből az alkalomból újabb finomságokra számítok majd, de biztos, hogy a forrócsokit nem hagyom ki.