2018. május 31., csütörtök

Még nem késő szamócaszörpöt főzni - recept

Már csak napok kérdése és vége ez eperszezonnak, de még nem késő. Főzzünk néhány üveg szörpöt. Nem feltétlen kell akkora adagot csinálni, hogy tele legyen a kamra, elég csak néhány, hogy megédesítse a nyári napokat. 

Ahogy bodzaszörpöt, úgy szamócaszörpöt sem főztem még soha, most azonban kipróbáltam. Egy régebbi Nők Lapja Konyha számban találtam a receptet, amit az Ízbolygó blog szerzője írt.

Kipróbáltam, és száz százalékban bevált. Nagyon finom és frissítő. A recept 10 mentalevelet írt, én egy kicsit többet tettem bele, ettől nem lett átütően mentaízű, mindössze még élénkebb és frissítőbb lett.



Mentás szamócaszörp

Hozzávalók:
1 kg szamóca
25 dkg cukor
10-15 mentalevél
5 dl víz

Elkészítés: 
Megmossuk és felkockázzuk szamócát, összeforgatjuk a cukorral, hozzáadjuk a mentaleveleket és a vizet. Egy botmixerrel simára turmixoljuk. Egy lábasban feltesszük főni, felforraljuk, majd még egy kicsit rotyogtatjuk. Majd elzárjuk és steril üvegbe töltjük. 
Az eredeti recept nem írta, hogy tartósítószert kellene bele rakni, én azonban biztonsági játékos vagyok és tettem bele egy kiskanál nátrium-benzoátot. Akit zavarnak a magok, leszűrheti, én nem tettem. 

2018. május 29., kedd

Spárga baconnel és leveles tésztával - vendégvárónak is tökéletes

Sokáig nem szerettem a spárgát, ez a recept azonban megváltoztatta a véleményem. Most a vega verziót is elkészítettem, szintén csodásan sikerült.

Egy spárgatermesztőnél jártam, amikor néhány évvel ezelőtt a Gasztro magazinba készítettem egy receptekkel tarkított riportot. A termelő és egyben háziasszony kínált minket ezzel a finomsággal, azóta már többször elkészítettem én is. Az ötlet tehát nem az enyém, de most egy vega verziót is készítettem belőle. Ehhez bacont nem, csak finom házi sajtokat használtam. Ebédre, de ropi helyett pohárba állítva vendégvárónak is tökéletes. Nagyon gyorsan elfogy.

Látszik, hogy a bacon szépen megpirult a tészta alatt
Bevallom, hogy nem tudom a spárga hány dkg volt, valahová negyed és fél kiló közé saccolom, de az biztos, hogy 26 darab spárgasíp volt a csomagban.

Baconbe és leveles tésztába göngyölt spárga

Hozzávalók:
  • 25-50 dkg spárga
  • egy csomag bacon
  • 1 csomag levelestészta
  • vaj
  • sajt


Annyi tésztacsík, ahány spárgasíp

Elkészítés:
A spárgát tisztítsuk meg, pucoljuk meg a szokásos módon, majd egy kevés vajon pároljuk meg. Ne legyen teljesen puha, inkább al dente. Amíg kicsit kihűl, terítsük ki a leveles tésztát és vágjunk belőle annyi csíkot, ahány darab spárgasípunk van. 
A baconöket keresztben kettévágtam, mert így is befedi a spárgát, nem kell egyhez egy egészet felhasználnunk. Ha kicsit hűlt a spárga, először tekerjünk köré egy szelet bacont, majd egy csík leveles tésztát. Fektessük sütőpapírral bélelt tepsibe. Tegyünk így a többi darabbal is, hagyjunk helyet közöttük.

Sütésre készen

A vega verzióhoz a spárgára csak a leveles tésztát tekerjük, de a tepsiben az előzőekkel ellentétben helyezzük őket szorosan egymás mellé. A végén pedig szórjuk rá a sajtot, én különböző házi sajtokat használtam, de ez már csak ízlés dolga. 
A sütőt melegítsük elő 150 fokra és süssük addig, amíg a tészta és a bacon is kissé megpirulnak.

Sajttal is mennyei

2018. május 21., hétfő

Epres sajttortát sütöttem - szembecsukósan finom lett

Azt a süteményt nevezem szembecsukósan finomnak, amelynél ha megízlelem az első falatot, örömömben behunyom a szemem. A sajttortámhoz pedig egy olyan jó receptet találtam, hogy pont ilyenre sikerült. 

Soha nem sütöttem még sajttortát, nem is tudom, miért féltem tőle ennyire. Egy régebbi Nők Lapja Konyha számban találtam egy szamócás változatot, erre esett a választásom. Apukám azt tanácsolta, hogy ha tortaformában sütöm, tegyek alá egy kis vizet a sütő tepsijében, hiszen akárhogy is illesztem össze a formát, egy kicsit mindenképp kicsöpög a zsiradék.

Recept egy régebbi Nők Lapja Konyhából

Nem volt kedvem ezzel vesződni, így tepsiben sütöttem. Így valójában nem sajttorta lett, hanem sajtsüti, de mindegy is, hiszen az íze csodás.

A recepten kicsit változtattam, mert azt írták, hogy a kekszes alaphoz is keverjek még cukrot, de az én ízlésemnek valószínűleg így már túl édes lett volna, így ezt kihagytam. De jöjjön a recept!

Imádom a szamócák színét


Epres sajttorta

Hozzávalók:
Az alaphoz:
20 dkg darát keksz
5 dkg porcukor (én kihagytam)
12,5 dkg vaj/margarin + a forma kikenéséhez

A töltelékhez:
50 dkg natúr krémsajt
20 dkg tejföl (én laktózmentes változatot használtam laktózérzékeny barátnő kedvéért)
1 csomag vaníliás cukor
1 kezeletlen citrom héja
13 dkg cukor 
4 tojás

Az eperraguhoz:
30 dkg eper
1,5 dl víz
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás pudingpor

Az egyik kedvenc desszertünk lesz


Elkészítés:
Eperragu: Megtisztítjuk az epret, felkockázzuk, majd 1 dl vízzel és a cukorral forrástól számítva 2-3 percig főzzük. Botmixerre pürésítjük, ismét felforraljuk, majd hozzákeverjük a fél dl vízben feloldott pudingport. Hagyjuk hűlni.

Kekszes alap: A kekszet ledaráljuk, ha szeretnénk beletenni a cukrot, akkor hozzákeverjük, majd hozzátesszük az olvasztott vajat. A sütőformát kivajazzuk, majd az aljára nyomkodjuk a kekszes masszát egy kanál hátuljának segítségével. 170 fokra előmelegített sütőbe tesszük 15 percre. Ha kivettük, egy kanál hátuljával még egyszer lenyomkodjuk. 

Töltelék: Simára keverjük a krémsajtot, a tejfölt, a vaníliás cukrot, a citrom héját és a cukrot, majd hozzáadjuk az egész tojásokat, kikeverjük. A masszát a kekszes alapra öntjük, eloszlatjuk, majd belecsöpögtetjük az eperragut. 140 fokra előmelegített sütőben 50-55 perc alatt lágyan remegősre sütjük. A széle szilárd lesz, a közepén pedig remeg. 

2018. május 15., kedd

Gyerekkort idéző frissítő: a bodzaszörp

Ha tavasz, akkor bodza! A nagymamámnál ittam mindig bodzaszörpöt gyerekkoromban, tavaly pedig én is kipróbáltam, miután Gyöngyi barátnőmmel volt szerencsém egy receptekkel dúsított riportot készíteni a Gasztro magazinba. Idén is az ő tanácsait követtem. 

A recept során körülbeli mennyiségeket tudok megadni, hiszen ezeket a hozzávalókat mindenki ízlés szerint variálhatja, válogathatja. A cukor mennyisége először soknak tűnhet, de tartsuk szem előtt, hogy ez koncentrátum, és egy pohárba igencsak kevés kerül belőle.

Fontos, hogy a bodzát ne út melletti bokrokról szedjük, hiszen sok szennyeződés megtapadhat rajtuk. Távolodjunk el az úttól és a várostól, hogy tiszta virágok kerüljenek a szörpbe. Én a szüleim kertjéből hoztam, a hosszú utat is kibírták Budapestig.



Bodzaszörp

Hozzávalók 5 literhez:

  • 20 db bodzaernyő
  • 2-2,5 kilogramm cukor
  • 3-5 darab kezeletlen citrom (tehetjük vegyesen lime-mal vagy naranccsal)
  • Fél tasak nátrium-benzoát


Elkészítés:
Egy ötliteres befőttes üvegbe vagy egy nagyobb lábasba engedjünk vizet, majd tegyük bele a bodzát úgy, hogy minél kevesebb zöld rész kerüljön bele. Ne mossuk meg a virágokat, mert úgy kimegy belőle az értékes virágpor. A citrom feléből facsarjuk ki a levet és öntsük bele, a másik felét pedig vágjuk vékony karikákra és úgy tegyük a keverékhez. Ezért fontos, hogy kezeletlen citromokat válasszunk. Hagyjuk állni 3-4 napig. (Én 3 napig hagytam.)
Ha letelt a 3-4 nap, szűrjük le, majd főzzük fel a cukorral. Ha kész, vegyük le a tűzről és keverjük bele a fél tasak nátrium-benzoátot. Töltsük üvegekbe, hagyjuk kihűlni, majd zárjuk le az üvegeket.

2018. május 6., vasárnap

Zöld a város közepén - avagy így találtuk meg a legnyugodtabb helyeket

Nyugodt, zöld helyet kerestünk a késő tavaszi melegek beköszöntével. A szegedi élet után ahhoz kissé nehéz volt hozzászokni, hogy többet kell utazni, ha árnyas, fákkal szegélyezett parkra vágyunk. De rájöttünk, hogy közelebb vannak, mint gondolnánk. A Filozófusok kertjében és a Citadellánál jártunk.

Kétségbeesetten vágytam egy olyan helyre, ahol egyszerűen csak leülhetek egy padra vagy éppen a fűbe, és bámulhatom a zöldet. Jó, a kétségbeesettség túlzás, de tényleg nagyon hiányzott a szegedi füvészkert, ahová csak úgy el lehet ugrani, ha ez ember ott él. 

A filozófusok


A régi villák látványa önmagában is megér egy sétát

Kilátás a várra

Hasonló nyugalmat találtam viszont a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében. Csodás kilátás nyílik a várra és a városra, csendes, békés. Kifejezetten ajánlom ideköltözött vidékieknek, tehát olyanoknak, mint én is. Élveztem a napsütést, a szép zöld gyepet, a kis ösvényeket és a körben méltóságteljesen magasodó ódon villák látványát. 

Virágok a Citadella melletti parkban

A Citadella

Kilátás a szobortól

Innen átsétáltunk a Citadellához. Ne dőljünk be a tábláknak, azok az autóknak mutatják az utat, gyalog azonban hamarabb odaérhetünk. Csak tartsunk abba az irányba, amerre a szobrot sejtjük! Nemcsak a szobor miatt érdemes odazarándokolni, hanem a mellette található csodaszép park miatt is, ahol szintén csendre és békére találhatunk egy árnyas padon. Amikor ott jártunk, többen jógáztak, piknikeztek. 

Ilyen vadregényes utakon sétálhatunk át a Citadellától a Gellért-szoborig
A napsütés annyira feltöltött minket energiával, hogy innen a kis ösvényeken és lépcsőkön átsétáltunk Gellért püspök szobrához, onnan pedig egészen le a hegy lábához. Míg a belvárosban meleg volt és tűzött a nap, addig itt, a fák között hűvös volt, csend és úgy éreztük magunkat, mintha például a Mátrában sétálnánk egy eldugott hegyi utacskákon.