Adventi varázslat tömegiszony nélkül – Pozsonyban és Szentendrén jártunk

Csipkebogyóbor, Medovina, azaz mézbor és megannyi finomság élvezete vár ránk, ha olyan adventi úti célokat választunk, ahol nem kell attól tartanunk, hogy minden lépésnél egy másik embernek ütközünk. Vagy akár a mézes-szalonnás vodkát, a hriatot is megkóstolhatjuk.

Szeretem az adventi időszakot, sok emberrel ellentétben én ilyenkor mindig egy kicsit nyugodtabb vagyok. Új finomságokkal kísérletezem, és szeretem az apró kis díszeket is, amelyeket minden évben kiakasztok a lakásban. Némelyik még a gyerekkoromból maradt meg. Egy dolgot nem szeretek: a tömeget. Ezért keresek olyan helyeket, amelyek még nem olyan ismertek, és családiasabb, tényleg ünnepi a hangulat. Így jutottam el néhány évvel ezelőtt Pozsonyba, ahol nemcsak az adventi vásárban található kézműves apróságok, kulináris különlegességek élvezetesek, hanem maga a város is. Megnézhetjük a felújított óvárost, az operaházat, a várat, azt az árkádot, ahol a szerelmeseknek egy levegővel kell átmenni és a megannyi szűk kis utcát, ahol alig jár valaki. Minden évben visszatérünk ide, hiszen megunhatatlan.

Ne hagyjuk ki a meglepő utcai műalkotásokat sem. Láthatunk itt például a föld alól előbukkanó munkást, akinek a fejét, ha megsimogatjuk, biztosan szerencsénk lesz. De találkozhatunk egy óriási gombbal is, vagy a macskakövekbe ágyazott kis koronákkal, melyek a régi koronázási útvonalat jelölik. Érdemes idegenvezetővel körbejárnunk a várost, így olyan dolgokat is megtudhatunk, melyek a hagyományos útikönyvekben nem szerepelnek. Az én kedvencem mégis az az Andersen-szobor, melyet megpillantva rögtön visszarepülök gyerekkorom kedvenc meséihez.

Amiket feltétlenül meg kell kóstolnunk Pozsonyban

Sosem jövök haza anélkül, hogy ne innék egy pohár forralt ribizlibort, amit mindig a főtéren árulnak. Csodás gyümölcsös és fűszeres íze semmihez sem hasonlítható. Épp ilyen különleges élményt nyújt a Medovina, azaz a mézbor, és a személyes kedvencem a vaníliabor is. Aki pedig bevállalós, kóstolja meg a nemzeti italnak is betudható hriatot. A felmelegített mézes vodkára egy kis szalonnás zsírt löttyintenek, melyet – akárcsak a pálinkát – egyszerre kell felhörpinteni.

Szentendrét sosem lehet megunni – csipkebogyóbor és könyvesbolt

Vasárnap ismét retro utazási formát választottunk, így HÉV-re ültünk és Szentendre felé vettük az irányt. Aki azt tervezi, hogy itt szerzi be az összes karácsonyi ajándékot, ne induljon útnak, de aki csak egy kis csendre, halk zenére és gőzölgő finomságokra vágyik, az már hétvégén kössön sálat a nyakába, és ne várjon tovább.

Mindössze néhány bódé kínál kézműves termékeket, antikvár könyveket és finomságokat, de megéri kiruccanni. A település még sokkal szebb a téli hűvös időben, mint nyáron, amikor szinte moccanni sem lehet a sok kirándulótól. Mi a forralt csipkebogyóbor és a forralt marcipános rozé mellett döntöttünk, ami már önmagában megérte az utazást. Ezután bementünk a főtéren álló könyvesboltba, ami számomra mindig egy megnyugtató kis sziget. Legalább 6-7 könyvet írtam fel a nem csak képzeletbeli listámra a beszerzendő kötetek közé. Így például egy újabb Háy János kötet és a nemrég bemutatott A modern budapesti úrinő című könyv arra vár, hogy a polcomra kerüljön.

Ha alaposan nézelődünk, nem szalaszthatjuk el a Karácsony Múzeumot, mely egy igazi mesevilágot kínál. A múzeum egy része üzlet, ahol mindenféle díszt szerezhetünk be, a másik részén pedig különböző évtizedekből származó apróságokat, függődíszeket, sütőformákat és adventi kellékeket csodálhatunk meg. Mivel rajongok a régiségekért, nekem ez egy igazi kuriózum volt a maga nemében. A belépés ingyenes, és garantáltan ünnepi hangulatba kerülünk tőle.