Így éltem túl a libegőt

Menjünk libegőzni! Jelentettem ki egyik szombat reggel, Gábor pedig örült. Be is pakoltuk a hátizsákot a kiránduláshoz, ám azzal nem számoltam, hogy valószínűleg rettegni fogok. Pedig így lett, de végül mégis sikerült élveznem. Az Erzsébet-kilátóból pedig olyan látvány tárult elénk, amilyenről nem is álmodtam.

Tudom-tudom, hülyeség rettegni a libegőtől, nem is féltem egészen addig, amíg el nem indultunk. Lehet, hogy szégyellnem kellene, de bevallom: úgy markoltam a vasat, hogy alig tudtam róla lefejteni a kezem. Ám még ígyis lenyűgözött a látvány, a tiszta levegő és az a csend, ami a fák között szakadt ránk. 

Út a kilátóhoz, igen, futópálya is van

Különösen poénos volt, ahogyan a házak udvarai fölött kúsztunk lassan felfelé, szinte be tudtunk volna kopogni az ablakokon: Hahó, lakók, itt vagyunk! Lefelé már kicsit jobban elengedtem magam, nem tudtam levenni a szemem az elénk táruló csodálatos város látványától. A retúr jegy 1400 forintba került, minden perc megérte, amit a libegőn töltöttünk. Igen, még a rettegés is. 

Ilyen magas a teteje

Fent pedig felsétáltunk az Erzsébet-kilátóba. Nem szabad megállni az első "terasznál", igaz, hogy onnan is messzire ellátni, de érdemes a legtetejére felmenni, ahol már éppen csak 2-3 ember fér el. Érdemes kicsit a kilátó belsejében is szétnézni, hiszen a régi fotók még a fiatalokban is nosztalgiát ébresztenek. 

Valamivel azonban nem tudtam kibékülni. A gyönyörű épület belsejében itt is megjelennek a falfirkák, sőt egy koszos pelenkát is találtunk. Bevallom, nem erre számítottam, de a látvány kárpótolt, csodás napunk volt. A hegy tetején pedig megettük az otthon készített pizzát, kellett az energia, hiszen az ösvényeken még tettünk egy jó nagy sétát. 

Külön öröm volt számomra, hogy Zugligeten pedig az egykori lóvasút felújított megállóját is láthattuk. Ezt már régóta szerettem volna megnézni. 

A lóvasút egykor megállója ma már rendezvényközpont